design-világ kft
Menü
     
csak úgy

 

Igazi jó barátok
Dúsgazdag egyedül élő ember mielőtt meghalt, úgy intézkedett, hogy temetése hajnali négy órakor legyen, és végrendeletét a temetés után azonnal bontsák fel.
A kegyetlenül korán tartott temetésen a milliomosnak csupán két barátja vett részt. Midőn a temetés után a végrendeletet felbontották, abban a milliomos utolsó kívánsága az volt, hogy minden vagyonát osszák szét azok között, akik a temetésén részt vettek.
A milliomos jól gondolkozott. Míg élt, sokan vették körül, hogy gazdagságának fényében sütkérezzenek, de az igazi jó barátok csak azok, akik miután már semmi várnivalójuk sincs, akkor is tudnak áldozatot hozni.

"Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.
Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb. "

     
vendégkönyv - visitors book
2009.06.17. 08:36 Idézet
D.K.

Luxusautófotózás! Szereted a drága luxus és sportkocsikat? És te tudod, hogy kis hazánkban milyen szépségek gurulnak az utakon? Ha érdekel, akkor nézz be hozzánk! Nekünk ez a hobbynk/"munkánk" hogy ilyeneket fotózunk, és nem ilyen netről letöltött kamu képek, valódi, általunk fotózott luxus és sportkocsikat látsz. Ha rajta vagy az oldalon így tudsz eljutni a képekig -> Luxcars menü/ 2009. Luxcars és abba hónapokra levan bontva mit láttunk :) Ajánlom mindenkinek, mert megéri megnézni. Csehországi utazás során UTCÁN Bugatti Veyron - Ferrari Enzo kombó :P Üdv mindenkinek: www.luxcars.gportal.hu
www.luxcars.gportal.hu


2009.01.18. 12:38 Idézet
thaigarden


2008.10.26. 10:10 Idézet
Látom nem unatkozol!! Üdv.:Pythondesign

2008.10.21. 21:32 Idézet

Szia Zsuka!!!

Hiàba...nem gyözök betelni a müveddel...nagyon szèp lett...imàdom!! Mindenkinek nagyon tetszik....tàtva marad a szàjuk mèg itt svàjcban is!!! Ès annyira èlethüre sikerült...

Köszönöm mèg egyszer!!!

 

Üdvözlettel:

 

Sàrközi Enikö


2008.08.05. 20:21 Idézet
Egy kicsit barangoltam a munkáid között,nagyon tetszenek! A yamaha az beszarás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Üdv.:Csabi (pythondesign)

2008.07.26. 08:23 Idézet

Hy! Köszönöm, de ez így egy kicsit kevés infó nekem ezért, kérem küldjön egy emailt ( zsukart@gmail.com ) vagy egy telefont a 06 30 440 6212-re köszi zsukart


2008.07.25. 19:23 Idézet

Igaz nem ismerjük egymást de nyagyon jók a képek!Menyiért csinál egy képet ??


2007.10.14. 15:53 Idézet
Nézzetek be szavazzatok, olvassatok tuningleírásokat, stb! Várlak az oldalamon!

2007.07.10. 18:53 Idézet

II. Pápai Speed Shop Tuning Show !!!     2007.07.21.-22.   GYERTEK!!!

www.ssts.gportal.hu


2007.07.04. 13:11 Idézet
 

Üdv!

Szeretnéd, ha oldalad egy hatalmas oldalkatalógus része lenne?Ha igen, katt ide: //gportal.hu/portal/moh/ .

Célunk az összes olyan oldal összegyűjtése, ami a tudomány ill. technika valamely ágával foglalkozik!

Részletekért katt a linkre!

A TECHteam csapata


2007.06.25. 17:17 Idézet

Hello Zsukabá......

Nagyon ügyes vagy bár ezt már sok emberen bizonyítottad. Ha egyszer Kaposváron járok megleslek.

 

Döme


2007.06.22. 10:35 Idézet
Csá! Az lenne a kérdésem hogy készítesz-e egyedi festést autóra(mind a négy ajtóra), és hol csinálnád meg. Én Szabolcsi vagyok, és örülnék neki ha a közelben lenne a műhelyed,vagy ha tudnál nekem ajánlani a közelben olyan céget ami ezzel foglalkozik. A választ kérlek küld el az e-mail címre: fght@freemail.hu Előre is köszi!

2007.06.19. 20:21 Idézet
Szevasz Fater! Egyrejobb leszel!Jelentkezz! Csiszi

2007.04.24. 19:58 Idézet

2007.04.24. 19:57 Idézet

2007.02.24. 10:42 Idézet

Helló..

Kéne nekem egy képet festeni a számítógépházamra,tetőre..

csak nem tudom h kb menyibe fog kerülni....

majd tudsz mondani egy árat?..

Előre is kösz..


2006.08.13. 23:59 Idézet
Egyébként Cotty

2006.08.13. 23:58 Idézet
Szevasz! Na én is itt vagyok ám. Ugy érzem, kell majd szép kép. Kitalálom milyen!! Hi!

2006.08.04. 14:55 Idézet
upsz kicsit nagy lett.. töröld inkább.. lényeg h megvan :P

2006.08.04. 14:54 Idézet

segítettél!!! :D


[27-8] [7-1]

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     
linktár
     
naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
     
vekker
     
nézettség?
Indulás: 2006-06-18
     
e-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
elérhetőségek

Tel:

06 70 415 8223

 

e-mail:

design.vilag@gmail.com

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre